Keverik a dominót a kék-fehér kockás mintázatú viaszkosvászonnal terített asztalon. „Csrrrrr...khrrrrrr...csrrrrr...khrrrrrrr” Aztán az emberhang: „Jóska! Pistának még egyet, nekem meg egy felest!” „Igenis, Pali bácsi” – mondja a pincér készségesen. Csend van a 4-es étteremben, csend van az utcákon, este hét óra van, ilyenkor már senki sem jár odakint ebben a kicsiny alföldi városkában, a házak ablaküvegén máris villódznak az olcsó örömök kékes-lilásan pislákoló szentjánosbogárkái, várják a híradót a nap végére megfáradt népek. „csrrrrr…khrrrrrr…csrrrrrr…khrrrrr” Koppan a pohár a viaszkosvászonon, Pali bácsi oszt, Pista belekortyol a Borsodiba, a másik kettő jócskán választásra jogosult korban lévő polgár csak hallgat. Előttük olcsó fröccs van olcsó pohárban, a pohár bordázatán unatkozik a neonfény, tán mosogatásra vár. Jóska pincér visszahúzódik a lambériás pult mögé, csak úgy kifigyel a fejéből, néz valahová, most messze, de nem mehet innen sehová, megmondta a főnök már az elején. Látszik, várja már a nyolc órát, mert a „4-es” nyolckor zár, ha törik ha szakad, mindennap és ma is így lesz (mert ezt is megmondta a főnök idejében). Pali bácsi bedönti a felest. Mordul egyet. „Jóska!” Pincér Jóska mozdul, elviszi a kiürült poharat, a pult menedékében újra tölti, tálcára teszi szertartásosan, viszi az asztalhoz. „Ne már” – mondja most az, aki sapkával a feje búbján üldögél az asztal mellett. Teszi a dominót a helyére. „Há, mér ne!?” – vágja rá a másik, aki pedig kabátosan vesz részt a játékban. A párbeszéd ezzel véget is ér. „csrrrr…khrrrrr….csrrrrr….khrrrrr….” Leereszkedik megint ide a csend súlyos függönye. Így múlatják itten az időt az urak. Innen megállapíthatatlan, hogy mi a tétje a játéknak. A játék komoly, olyan elmélyülten játszanak, az eredményeket némán felírják egy kockás füzetbe. A füzet széle begyűrődött, fedele kopott, lapjain ma már megállapíthatatlan eredetű pecsétek. Az oldalakat akkurátusan – vonalzóval – megvonalazták! Régóta összeszokott társaság, látható, közös idejük bizonyára kitölthet egy évszázadot. Úgy várják az idő múlását, mint a gazdák a földalapú támogatást, valahol Európában. Belső órájukon még nyolcig ketyeg a mutató, akkor majd hazaindulnak, négyen négyfele. Jóska pincér újra a pult menedékébe húzódik, ott van a pulton a Blikk kinyitva, valami fővárosivá lett vidéki celeb kelleti magát a képen, de nagyon. Jóska pincér nézegeti a celeb szilikonnal dúsított mellét, a viaszkosvászonnal borított asztalon - csrrrrr…khrrrrr….csrrrrrr….khrrrrrr…. - forognak a dominók. Pali bácsi felveszi a plajbászt és ír, szépen, lassan kanyarítja a számokat Pali bácsi. Aztán felmordul, hogy „Jóska, hozzál a Sanyinak és a Marcinak is! Nekem meg egy felest!” Jóska pincér olyan boldogtalan most, mint a válófélben lévő polgármester a szüreti bálon, akinek a felesége összeállt az állatorvossal. Téblábol egy kicsit a pult mögött, sok feladat felelőssége szakadt most hirtelen a nyakába, csörrennek az üvegek, a fröccsbor valami műanyag kannából kerül bele a poharakba, „szzzzzzzz” mondja diszkréten a szódásüveg, „hrrrrmmmm” fogadja a pohár buborékokat. Jóska akkurátusan elrendezi a kopott alumínium tálcán a rendelést és kiviszi. Úgy helyezi el a poharakat, olyan gonddal, mint a hadvezér a nagy csata előtt rakosgatná az ellenségre támadó dandárokat jelző bábukat. Amint végez a művelettel, felnéz a faliórára, látja, hogy még hátra van az utolsó félóra. Sóhajt egyet Jóska pincér, visszavonul a pult fedezékébe, nézi a szilikontól feszes melleket, még a vágások diszkrétnek szánt jelét is jól látni a képen, Jóska elmerül ebben a talányban. „csrrrr….khrrrr…csrrrrrr….khrrrrr” Kattan egyet megint a falióra mutatója. Mindjárt háromnegyed nyolc lesz. Pali bácsi ír, Sanyi feltolja a sapkát a tarkójára, Marci megigazítja a kabátot, Pista belekortyol a Borsodiba. Az utolsó játszmának úgy gyürkőznek neki, mint egykor Erős János gyürkőzött neki a Városnak. Láthatóan mindenki nyer. Érezhető, hogy mindenki veszít csak azért, hogy holnap visszavághasson. Tudható ugyanis, hogy holnap új nap lesz megint. Holnap itt lesznek megint. Az akkurátusan megvonalazott füzet meg csak telik számokkal, nevekhez beírt számokkal. Vereségek árnyékával, győzelmek mámorával. Odakint csend van a városkában. Sötét ablakok és kékesen-lilásan villódzó ablakszemek hunyorognak kifelé. Senki sem jár az utcákon, senki sem ballag el az EU-s támogatásból (önrész 15%) felújított Főtérnek a helyi fafaragók által esetlenre faragott emlékművei (István király és „56-os Hőseink”) előtt és a csendesen előlopakodó este jótékonyan letakarja a táblákon a feliratot, hogy a „Fő téren dohányozni tilos! (34/2012. sz. Önkormányzati rendelet).” Pali bácsi, Marci, Pista, Sanyi (közben behúzza sapkáját) mindjárt hazamennek. Jóska pincér ráfordítja a kulcsot belülről a 4-esre, elmosogat még, végighúzza a viaszkosvászonon a nedves rongyát. Becsukja a Blikket, lekapcsolja a villanyokat, bezár és a kerékpárra ül. Még haza kell kerekezni, teker végig az üres utcákon, hogy aztán odahaza végighallgassa a Marit, hogy mennyi, de mennyi baj volt ma is az iskolában a gyerekkel. De nagyon tudja Jóska pincér, hogy mit is fog mondani, a Mari! A dominók már a dobozban álmodnak kimerülten a sok „csrrrrrr…khrrrrr…..csrrrrrrr….khrrrrrr” után. „Majd holnap, holnap is nap lesz” – gondolják. A Rákóczi úton csend van, a Kossuth Lajos utcában úgyszintén. A Tömörkény utca sarkán csak Sanyi, a városka bolondja álldogál („nem az a Sanyi, aztat ismerem”). Hallgatja a ház falából előbújó mondatokat, hogy aszondja „a magyar fizetőeszköz a forint … az alaptörvény megváltoztatásához kétharmadra van szükség …” Nem érti ezt a Sanyi bolond. De azért bolond, hogy ne értse. Jóska pincér is hazakerekezett már. Mari perel vele. Pali bácsi is hazaért már és fekszik lefele. Marci már otthon levetette a kabátot. Sanyi pedig letette a sapkát végre. Kialudtak a fények a 4-es étterem ablakában. Alszik már a városka. Már csak egy Nagy Úr, akinek mindannyian a vendégei vagyunk (lsd: Kosztolányi D.) keveri, rakja a dominókat odafentről. Két sötétlő ablak mellé egy kékesen-lilásan villogót, város mellé falusi utcát, kisváros főterére grandiózus terveket, városi terekre fénylő elevenséget. „Csrrrrr…..khrrrrrrr….csrrrrrrr….khrrrrrr…” Alszik a vidék, pezseg a város? Valahol Európában.