Rügyfakadás januárban
2018. január 09. írta: wootsch

Rügyfakadás januárban

A nagy vihar öt nappal ezelőtt csapott le a breton partokon. „Carmen”-nek keresztelték el ezt az Orkánt, névadójához méltón tüzes, kihívó, fékezhetetlen volt. Hullámóriások tördelték a partokat, ködként ült a felcsapódó pára a tájon, riadt kis hajók remegtek a kikötők mólói mögött, amelyeken hatalmas hullámtarajokkal csapdosott át a haragos óceán. A térségben 86 ezer háztartás maradt áram nélkül, parkoló autókra zuhant fákkal bírkóztak a tűzoltók, házak teteje tűnt el, egy farmer arról panaszkodott a tévéhiradóban, hogy összeomlott a fészer, amelyben a gépei álltak. 120-140 km-es óránkénti sebességgel rohant tovább a vihar, a Bretagne-tól 1300 km-re lévő Fekete-erdőt másnap érte el. Szakadt az eső, a szálloda erkélyén álltunk és azon tűnődtünk, hogy hogyan jutunk majd haza. Hallottuk a hírekben, hogy zárják az utakat, a hágókat, valahogyan el kell majd érni az autópályát, ebben az orkánban átvágni az erdőkön át kanyargó utakon, nem tűnt jó megoldásnak. Alig több, mint hetven kilométerre voltunk Strasbourgtól, két és fél óra alatt értünk haza. Az autópályán már nyoma sem volt annak a pániknak, amely még ott, a hegyekben, az őrülten hajladozó fenyőerdőkből kiáradt, amely a kiáradó hegyi patakok tajtékjain nyargalt. A város nyugodtan élte aznapi életét, a nap kisütött, délután volt, a vihar továbbállt. Ahogyan az ablakon kinéztem, észre kellett vennem, hogy az ablakunk előtt álló fa ágain kis rügyecskék készülődnek a bimbó-, a levél-, a virágéletre. Különösen éles és kemény volt ez a kontraszt. Január 4-én nem szoktak rügyezni itt a fák. Ezen a féltekén most tél van, a Természet még aluszik, szokatlanul korainak tűnt ez az ébredés. Aztán el is felejtettem volna ezt, ha másnap nem megyek végig a rue Geiler-en, Monsieur Klein boltjában volt vásárolni valóm – nála egészen remek quiche lorraine-t lehet venni -, és ahogyan a kulinaritás e helyi intézménye felé tartottam, észre kellett vennem, hogy rue Geiler és a rue Sleidan sarkán, a kertben bimbók himbálóznak a magnólia-fán! Gyönyörű ez a magnólia-fa, itt a város közepén, minden tavasszal ezzel mérjük a Tavaszi Ébredés Nagy Térhódítását, és most, már rügyek vannak az ágakon! Januárban, amikor még csak nyolc nap telt el ebből az új évből, amikor a naptáraink szerint még hosszú, téli napok várnak ránk, amikor még a fogason ott lóg a nagykabát, a sál, a sapka. Valami történik a világban, fújunk hideget és meleget. A hó elolvadt a hegyek csúcsán, zöldelnek a fenyőerdők Schwarzwaldban, a Vogézekben a sípályákat lezárták. Az Alpokból lezúdul az olvadó gleccserek vize, a Rajna már most olyan magas, mint máskor márciusban. A szél maradt meg a tél hírnökének, ha fúj, hideg, kellemetlen, metsző. Amikor most átkeltem a Beatus Rhenanus hídon Strasbourg és Kehl között, éreztem a hidegét az arcomon, a Tél leheletét a tenyeremen, az ujjaim hegyében. Kellett egy kis idő, hogy átmelegedjek itt, a DownTown Caféban, hogy ujjaim megmozduljanak a billentyűzeten, hogy elmondjam, hogy megosszam ezeknek a korai bimbóknak az erőfeszítéseit, amelyeket most már meg kell figyelnem, hogy mire is mennek ezzel, mert fontos dolgokról tudósítanak, azt gondolom.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr313562709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása