Ezen a képen egy német költő és gondolkodó, Johann Wolfgang Goethe kertje látható Weimarban (nem az a Goethe’s Garten, amely tudományos kísérleteinek volt a színtere, hanem az, amely a háza mögött található). Itt halt meg, ebben a házban, balról a harmadik ablak mögött még ott áll a karosszék, amelyben az örökkévalóságnak elpihent. Eckermann szerint utolsó élő leheletével azt mondta volt, hogy ’mehr licht’. Színtant alkotott, költő-lélekkel tanulmányozta a fényt. Innen is tudjuk, hogy a Fény az majd minden nyelvben az Én szóban belefoglaltatik (ich – lICHt, light – lIght, én – fÉNy …). Sok szobra van Európában ennek a német Goethe-nek. Egy nagyon is ismert mindjárt itt, Weimarban, ketten állnak itt, vállt a vállhoz, egy Schiller nevű költővel, néznek egyenesen, minket vagy talán messzebbre az emberi természetben? Van egy szobra Strasbourgban, az Egyetem előtti téren. 1968-ban a Lázadó Diákok ide is kifüggesztették Forradalmuk egyik jelmondát, azt, hogy ’Soyez réalites, demandez l’impossible’ („Legyetek realisták, akarjátok a lehetetlent”). Persze, Goethe még ebben a formában hagyta ezt ránk: „Aki nem próbálja a lehetetlent, az a lehetségest sem fogja elérni soha.” Talán egy kicsit mást is jelent így. Ki tudja azt, hogy hogyan keletkeznek kapcsolatok ilyesféle szövegek és szövegkörnyezetek között? Ez a német Goethe nagyon érzékenyen követte Európa sorsát. Aztán meghalt itt, ebben a házban és könyvtárakban és idézetekben él tovább. Egyszer még ezt is mondta valahol: „A legtöbb, ami gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” A kertjében minden tavasszal kinyílnak a virágok, szél susog a bokrok ágai között, madarak beszélgetnek a kert ágairól az idetévedt turisták – csupa Én - feje felett.